Borzasztóan sok dolog történt velünk nyulakkal, amióta nem jelentkeztünk blogposzt formájában, aminek egyik

következménye az is, hogy most nagy örömmel jelentem – a nyunnyerók nevében is –, a blog újraindul, így számos mókás kalandbeszámolót, tanácsot és egyéb érdekes, na meg persze komoly dolgot is olvashattok majd a továbbiakban a mi kis mindennapjainkból.

Miért tűntünk el?

Mint azt már említettem a legutóbbi írásomban, olyan okok vezettek el a szünethez, mint: sok plusz elfoglaltságom lett az egyetemen, gyakornok lettem egy online marketing ügynökségnél, és nem mellesleg azért is, mert nem éreztem magamat kreatívnak és lelkesnek a blog írása kapcsán. Hosszas megfontolás után pedig azt láttam helyesnek, ha egy időre elköszönünk. Az, hogy a kedvetlenségnek a hátterében a tanuláson és a munkán kívül milyen más egyéb dolgok álltak, azt inkább nem részletezném, mert ez a blog nem erről szól. Mivel viszont a szünet kezdete óta eltelt időben történtek összefoglalásához hozzátartozik, annyit elárulhatok, hogy a nyuszikkal elköltöztünk és „apa nélkül maradtunk”.

Szerencsére mostanra a legnagyobb problémáink megoldódtak – bár ez a szörnyű koronavírus nem jött jókor. Nyilván mi sem örülünk neki, viszont próbálunk pozítívak maradni és kihasználni a home office és az folyamatos otthonlevés adta lehetőséget.

Ilyen pozitívum például az, hogy sokkal többet lehetünk együtt a nyuszikkal. Reggelente nem kell olyan korán kelni, így van idő a több simizésre. Előfordul, hogy reggelente 40 perc nyuszisimi és nyuszipuszi között vergődünk és fetrengünk még az ágyban Szédivel és Bóbival.

Aztán az is erre a listára jön, hogy az imádott lakótársammal, Szacsúrfival dolgozhatom együtt a nappaliban berendezett coworking irodahelységünkben, ahol általában egy közös reggelit követően nekiállunk a munkának, 10-ig rádiót, azt követően zenét hallgatunk, illetve figyelemmel kísérjük a legfontosabb napi sajtótájékoztatókat és természetesen szórakoztatjuk egymást. (Szacsúrfiról még más blogbejegyzéseinkben olvashattok majd bőven, hiszen ő tette lehetővé, hogy fedél legyen a fejünk fölött, illetve azért, mert egyébként is színesíti a kis életünket és rengeteget segít nekem a nyuszikkal.

Na meg persze azt sem szabad kihagyni, hogy így diplomamunka írásra is több időt lehet így szánni, hiszen így már nincs kifogás, nincsenek programok, le lehet – és le is kell – ülni, de ehhez nem annyira fűlik a fogam egyelőre PEDIG (dobpergés…..) igen szuperklassz portfólió típusú diplomamunkát készíthetek a BME Kommédia MA jóvoltából, ugyanis egy MESEKÖNYVÖN – illetve egy kísérőtanulmányon – dolgozom.

Mesekönyv?! Bizony!

Elég király és talán nem fog meglepődni senki, hogy ha azt mondom nyuszis témájú lesz. Nem szeretnék spoilerezni egyelőre ezzel az egész projekttel kapcsolatban, de annyit elárulok, hogy a készülő mesekönyvemmel célom egy olyan eszközt adni a szülők – illetve egyébként a gyerekek és bárki más – kezébe, aminek segítségével jobban megértethető a kisgyerekekkel, hogy mivel jár egy háziállat, nevezetesen egy nyuszi tartása. Mindezt az ismeretet pedig egy kislány és nyuszija szórakoztató, időnként szomorú, de mindenféleképpen érzelmekkel és hasznos tudnivalókkal, ismeretekkel teli történetén keresztül igyekszem majd átadni.

Ha minden jó lesz, akkor egyfajta mesés – így gyerekek számára megérthető – útmutatóként fog szolgálni az otthoni állat és főként nyuszitartásoz, valamint annak eldöntéséhez, vagy inkább elfogadásához, hogy valakinek lehet, hogy nem éri meg egy ilyen állat tartását bevállalnia.

Remélem, hogy a mese tartalma által a gyerekek jobban meg fogják tudni érteni azt, hogy nem azért mond egy szülő igent vagy éppenséggel nemet egy régóta vágyott háziállatra, mert jó fej vagy mert gonosz, hanem azért, mert tudja, hogy a pillanatnyi fellángolás elmúlhat, sok pénzbe kerülhet a tartása, vagy éppen tisztában van azzal, hogy egyszerűen nem fér bele a család életébe az, hogy nap-mint nap órákat foglalkozzanak egy nyuszival.

Hétvégétől jönnek a rendes bejegyzések!

Nyuszipuszi mindenkinek,

Szédinke, Bóbesz & Angesz