Nos, eltelt a második hét is, ami telis-tele volt izgalmakkal, de nem feltétlenül a legjobb értelemben.
Kiderült ugyanis, hogy Szédi túl tesz Tóbin a szabadulóművészkedést – és sok más egyéb dolgot is – tekintve, ami ezalatt a hét nap alatt háromszor is bajt hozott.
Szédi, ahogy már írtam korábban, elég virgonc és nagy a mozgásigénye. Ha kint van, állandóan rohangál és ugrál, egy percre nem áll le, ha pedig bent van akkor sokszor rágja a ketrecet, jelezvén, hogy ki szeretne jönni – főleg reggelente – ami kissé kellemetlen ébresztést jelent számunkra a mindennapokban.
Kicsinek Tóbi is aktív nyuszi volt, de azért nem ennyire. Ő többnyire tanulni nem hagyott, kihúzta a könyveket és füzeteket a kezemből, vagy éppen igyekezett elrágni a töltőkábelt, hogy ne használhassam a laptopot.
Szédi ezzel ellentétben folyton-folyvást rendetlenkedik. Kis kupis a csajszi, és meglepően erős is lány létére. Ez segít neki abban, hogy még nagyobb rendetlenséget csináljon, amit látszólag egyébként rettentően élvez – velem ellentétben – ugyanis ez egészen nagy hangzavarral jár amellett, hogy ismét rendet kell tenni a ketrecében.
Van néhány „lakberendezős” mutatványa a kisasszonynak, amin csak úgy ámultam. Képes felemeli az alomtálcáját tele pellettel és csak rázni és rázni, amíg ki nem szór szinte mindet belőle. Dobálja a nyusziszemszögből nehéz kerámiatájait és az sem zavarja, ha az itatótáljától épp vizes lesz. Szétrágja és forgatja a még nekem is nehéz faházikóját… Elképesztő, hogy mennyi ereje van olyan, mint egy Disney figura, kicsit hajaz is Stitchre, a 626-os kísérletre – bár azért arra nem képes, hogy a testsúlyának háromezerszeresét felemelje (remélem). Bár valójában a sörösdoboz dobáló és döntögető művelete után nem kellene annyira meglepődnöm az erőemelős mutatványain. Egyelőre csak azt sikerült videóra vennem amikor felborítja, de remélem elkapom azt a pillanatot is amikor felemeli és a földredobja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az ehhez hasonló dolgok azért nem okoznak akkora problémát a Tóbiással való kapcsolatukban – bár a nagy csapkodásra fel szokott kelni –, mint az, hogy folyton mindenhonnan kiszökik, kiugrik vagy kiszabadul, mert csillapíthatatlanul kíváncsi.
Éppen ez az elképesztő kíváncsiság hajtotta akkor is, amikor áttört a torlaszon és ismét befutott az alvó Tóbiáshoz a kanapé mögé, aminek morgás és nagy rugdosódás lett a vége – na meg persze az, hogy én ismét szívrohamot kaptam, mint minden egyes ilyen alkalommal.
A második incidenskor egyszerűen átugrotta a kerítést, majd nekifutott Tóbiásnak és rugdosódni kezdtek, de mikor odaléptem közéjük szétváltak. Meg szerettem volna fogni Szédit, hogy ne kísérelje meg ismét a hirtelen barátkozást, mert Tóbi nem vette volna a lapot másodjára sem, erre ő ijedtében belém harapott – ami azóta is fáj egy picit, de én voltam, aki „nem kesztyűs kézzel bánt velük”, bár ha ott is lett volna se lett volna időm felvenni őket, mert felkészületlenül ért az egész történés.
Természetesen babanyuszi révén Szédi ebből sem tanult, és az idegeimet nem kímélve egy harmadik alkalommal is helyzetbe, amikor is 1 perc alatt kimászott a ketrece felső ajtaján, hogy benézzen Tóbiás nyitott ketrecébe, ahová mindig úgy vágyakozik, amíg én friss vizet hoztam nekik. Nos, ezzel nem is lett volna baj, de Tóbiás visszaszokott a helyére – mióta szerdán sikerült úgy elrendeznem a szobát, hogy egymás mellé kerüljenek a ketreceik és lehetőség legyen az így való ismerkedésre is. Hát Szédibédi meglepetten konstatálta, hogy nincs egyedül, majd sajnos meg is kapta a magáét, amiért illetéktelenül hatolt be Tóbibóbi ketrecébe. Megint jött egy nyuszi harc, de szerencsére az ijedségen, a „sértődöttségen”, illetve néhány szőrgolyó kivételével nem lett belőle komoly dolog.
Ami viszont rossz és ezeknek az összekapásoknak köszönhető, az a visszaesés vagy egy helyben toporgás az összeszoktatásukban...
Bár vannak nyuszipuszik a ketrecen keresztül, de most inkább csak akkor, ha ott ülök hozzájuk közel a földön és azt szajkózom nekik, hogy „Nyunyóók szééépen, szééééépen, csak széééééépen!”. Nem tudom, hogy tényleg emiatt van-e, hogy ilyenkor nem dobbantanak vagy morognak egymásra, de azért egyelőre csinálom.
Úgy érzem, hogy az egyik fő gát ebben az egész folyamatban tényleg az lesz, hogy nincs olyan helyiség, ahol Tóbiás ne érezné magát „otthon”. Most a fürdőszoba lesz az új teszt helyszín, remélem, hogy az beválik, mert ha nem, akkor egy másik, tényleg „idegen” és teljesen új helyszín kell számukra, ahol mindketten újak, kicsit félnek, bizalmatlanok. Így talán rájönnek, hogy egy ilyen helyzetben csak egymásra számíthatnak, és hogy sokkal jobb egy új helyet nem egyedüli nyusziként felfedezni.
Következő héten remélem, hogy előre lepésről fogok tudni beszámolni nektek, mert most egy kissé el vagyok keseredve amiatt, hogy talán sosem jön el az a pillanat, amikor a két nyúl kinyúlva fekszik mellettem a kanapén és már zsibbad a két karom a sok simogatástól.
De továbbra is kitartok értük. :)
Nyuszipuszis hétvégét és valami hűsölős programot kívánunk Nektek!
Angelika & Szédi & Tóbiás ♥
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.