Ez a hét nem volt túlon-túl izgalmas, abból a szempontból, hogy Szédi és Tóbiás összeszoktatása nem lépett szintet – egy-két kergetőzés és nyusziharc volt persze, de bármennyire is szeretném, még nincs meg az a bizonyos nyusziszerelem – ezért nem untatlak Titeket a negyedik heti beszámolóval. Ehelyett inkább elmesélem, hogy milyen az alvás és az ébredés, ha a nyulad szabadon garázdálkodhat.

Tóbiás kifejezettem “hangulatnyúl”. Nincs két egyforma napunk – és most, hogy Szédi is a család része, ez még inkább igaz. 

Hogy miért is hozom ezt fel most?

Hát azért, mert alvás szempontjából – bármilyen gonoszság is ezt leírni – könnyebb, ha épp Tóbiás „mérges” ránk. Ugyanis ez abban nyilvánul meg, hogy nem alszik velünk, és lehet tovább aludni. De valójában nem éri meg és persze megszakad a szívem, ha Tóbiás nem kelt nyuszipuszikkal hajnalban azért, mert éhen akar halni és reggelit kér, vagy éppen azért, hogy laposra simogassuk és mi puszilgassuk nyálasra.

Tóbiás mostanra egyébként már olyan okos nyuszi, hogy egyre többször fordul elő, hogy egész éjjel az ágyban alszik, és megvárja a reggel 6 órát, amikor már joggal követelheti a reggelit. Ilyenkor a párnák tetején szunyókál és csak az ébresztő megszólalása után kezd el simiért – ébresztgetés gyanánt pusziosztásba kezdeni.

Mióta Szédi velünk van, kicsit megváltozott a helyzet. Ő az ugyanis, aki mindannyiunk közül a legkorábban kel fel, ami után erőteljes, illetve borzasztóan hangos pakolgatásba és ketrecrágásba kezd. Ezt pedig még az egykori nyúlébresztő sem tolerálja – nem beszélve rólunk.

Én a szavak és a kérlelés után általában egy-egy vizes spricceléssel jelzem Szédinek, hogy hajnali fél 5-kor nem esik olyan jól nekünk a vagdalózására kelni, aminek hatására egy 10-20 percig maximum csend is van, aztán kezdődik minden előröl. Tóbiás ezzel szemben leül a ketrec mellé és szuggerálja Szédit esetleg odacsap a rácsra, hogy hagyja már abba, mert még korán van és ő sem tud így aludni – főként azért, mert ő kis félős és a hangoskodástól mindig megijed, amit mi is megjárunk, mert ilyenkor agyontapos bennünket, miközben lefut az ágyról.

Nem biztos, hogy mindannyiótok számára úgy tűnik, mintha a nyuszis ébresztés lenne a legkirályabb és legszuperebb dolog az életben, de valójában az – számomra biztosan.

Nincs jobb annál, mint amikor egy szőrös puha izét hallasz futni és röfögni, majd ugrani, ami végül aztán legtöbbször az arcodban landol.

Elmondhatatlanul várom azt a pillanatot, amikor már egyszerre két nyuszi ugrik majd az arcomba, kapar a hátamon, vagy csipkedi a pólót a hasamon. Nagyon remélem, hogy tényleg valóra válik az az álmom, hogy Szédibédi és Tóbibóbi mihamarabb elválaszthatatlan jó barátok lesznek és nem csak külön-külön feküdhetnek velünk az ágyban.Jövőhéten, ha minden jól megy, egy különleges vendégbeszámolóval érkezünk, ami kevésbé nyulas, de a felelős állattartás témaköréhez és egy másik háziállatos családdal és mindennapjaival kapcsolatos.

Még van egy nap a pihenésre!

Csillió nyuszipuszit küldünk!

Szédi & Angi & Tóbi